Az elején (3 hetes korától) csak egy volt neki, vagyis igazából 2, egy fixen az autós üléshez "láncolva", mert ott mindig bömbölt, így létfontosságú volt, hogy legyen egy cumi, nem kockáztathattuk, hogy elfelejtjük magunkkal vinni :)
Aztán a gyerekdoki szerint kb 7 hónapos koruktól már egyedül is megtalálják a cumit, ha éjjel megébrednek, ezért ezt elősegítendő érdemes több cumit berakni az ágyába. Na ekkor lett két cumi. Ez a "létszám" nem is változott sokáig, persze, a kopottakat cseréltük, de mindig 2 cumi volt alvásnál. Egy a szájában, egyet meg a kezében morzsolgatott. Mások plüss állatkákat meg puha rongyokat morzsolgatnak, Dani egy darab műanyagot. Ízlések és pofonok :)))) Pedig neki is ott van mindig - és igényli is, hogy ott legyen - az alvós Birki és Pingi, de morzsolgatni a cumit kell.
Aztán nem sokkal azután, hogy Emma megszületett, mentünk vhová, és elfelejtettük vinni Dani cumiját. Persze, hogy pont akkor történt vmi olyan, amitől Dani vigasztalhatatlanul sírt és csak azt skandálta, hogy cumicumicumiiiiiiii!!!!! Emmának vittem magammal több cumit is, ekkor vele a kísérletező fázisban voltunk, 2 promós ajándékba kapott és egy igazi ajándékba kapott cumit versenyeztettünk. Egyről már látszott, hogy Emma nem szereti, így az odaadtuk Daninak tűzoltás jelleggel, mondtuk neki, hogy Emma kölcsönadja az egyik cumiját. Persze ez a cumi nála is maradt :) Igaz, hogy -2 és +2 hónapos babáknak való, vagyis a mérete elég miniatűr, de Dani nagyon ragaszkodik hozzá, babacuminak hívja, és többször mondogatja, hogy Emmától kapta :))))
Szóval így nőtt az állandó készlet háromra, és ezzel a hárommal úgy kell aludni, hogy egy a szájában, és egy-egy a két kezében. És a babacumihoz szigorúan hozzá tartozik egy teknőcös cumi tartó lánc.
Na ezek után Dani ma elővarázsolta a cumiját, amit kb egy éve tűntetett el :))))
Egyszercsak jön, hogy "Mama, ez mi az????" És hozza a tenyerében a porcicás cumiját :)
Egyből megismertem, éreztem, hogy ez a cumi nem tűnhetett el, és hogy nem lehet, hogy kidobta, vhogy tudtam, hogy elő fog egyszer kerülni.
Kértem, mutassa meg, hol találta, hát képzeljétek, a radiátor bordái közé volt benyomva a szoba sarkában... nem csodálom, hogy nem találtam meg, pedig azért szoktunk takarítani :))))
Emlékszem, éppen Anyuékkal beszéltem skypeon, amikor eltűnt, és láttam, hogy Dani melyik sarokban matatott, de hiába néztem utána ott alaposan körül, nem találtam meg... Pedig akkor ezek szerint jó sarokban kotorásztam :))))
Úgyhogy úgy tűnik, ma négyre bővült a használatban lévő cumik száma. Dani délben már az újra megtalált cumival a szájában aludt, bár este úgy tűnik, kicsit besokallt a díszes társaságtól, mert csak egyetlen egyet vitt magával az ágyba, a többit egy dobozba tette. Ilyen soha nem volt eddig :)
Azért remélem, lassan elindul a népességfogyás a cumik között, bár ahogy elnézem, Dani ezzel is bevárja Emmát, mint a szobatisztasággal :))))



No comments:
Post a Comment